Description:A 2008-as gazdasági válság nyomán világszerte megsokasodtak a társadalmi mozgalmak, és sok helyütt jelentős szerepet játszottak a válság által elindított politikai változásokban. Az elmúlt tíz évben Kelet-Közép-Európában is új tüntetéshullámok, és ezek köré szerveződő mozgalmak, politikai kezdeményezések jelentek meg. Ugyanakkor az egyes mobilizációk helyi környezete, szövetségei, politikai orientációja erős különbségeket mutat annak ellenére, hogy a mozgalmak a világ különböző pontjain ugyanazon válság hatásaira reagálnak. Ez a könyv arra tesz kísérletet, hogy a kelet-közép-európai új mobilizációkat elhelyezze a tágabb kortárs mozgalmi hullámot előhívó globális válság viszonyai között. Két régiós példa, Magyarország és Románia esetében azt követi végig, hogyan illeszkednek az új kortárs mobilizációk a két ország világgazdasági és geopolitikai integrációjának helyi modelljeibe az 1970-es évek válságától a 2008-at követő válságperiódusig. A könyv külön figyelmet szentel a középosztály és középosztálybeli politika kérdésének. Míg a 2008 utáni globális mozgalmi hullámot sokan a középosztályok forradalmának nevezik, jelen kötet arra kérdez rá, hogyan értelmezzük a középosztály vagy középosztálybeli politika fogalmait a régió globális integrációjának kontextusában.We have made it easy for you to find a PDF Ebooks without any digging. And by having access to our ebooks online or by storing it on your computer, you have convenient answers with A válság politikái: Új kelet-közép-európai mozgalmak globális perspektívában. To get started finding A válság politikái: Új kelet-közép-európai mozgalmak globális perspektívában, you are right to find our website which has a comprehensive collection of manuals listed. Our library is the biggest of these that have literally hundreds of thousands of different products represented.
Pages
314
Format
PDF, EPUB & Kindle Edition
Publisher
Napvilág
Release
2018
ISBN
9633384346
A válság politikái: Új kelet-közép-európai mozgalmak globális perspektívában
Description: A 2008-as gazdasági válság nyomán világszerte megsokasodtak a társadalmi mozgalmak, és sok helyütt jelentős szerepet játszottak a válság által elindított politikai változásokban. Az elmúlt tíz évben Kelet-Közép-Európában is új tüntetéshullámok, és ezek köré szerveződő mozgalmak, politikai kezdeményezések jelentek meg. Ugyanakkor az egyes mobilizációk helyi környezete, szövetségei, politikai orientációja erős különbségeket mutat annak ellenére, hogy a mozgalmak a világ különböző pontjain ugyanazon válság hatásaira reagálnak. Ez a könyv arra tesz kísérletet, hogy a kelet-közép-európai új mobilizációkat elhelyezze a tágabb kortárs mozgalmi hullámot előhívó globális válság viszonyai között. Két régiós példa, Magyarország és Románia esetében azt követi végig, hogyan illeszkednek az új kortárs mobilizációk a két ország világgazdasági és geopolitikai integrációjának helyi modelljeibe az 1970-es évek válságától a 2008-at követő válságperiódusig. A könyv külön figyelmet szentel a középosztály és középosztálybeli politika kérdésének. Míg a 2008 utáni globális mozgalmi hullámot sokan a középosztályok forradalmának nevezik, jelen kötet arra kérdez rá, hogyan értelmezzük a középosztály vagy középosztálybeli politika fogalmait a régió globális integrációjának kontextusában.We have made it easy for you to find a PDF Ebooks without any digging. And by having access to our ebooks online or by storing it on your computer, you have convenient answers with A válság politikái: Új kelet-közép-európai mozgalmak globális perspektívában. To get started finding A válság politikái: Új kelet-közép-európai mozgalmak globális perspektívában, you are right to find our website which has a comprehensive collection of manuals listed. Our library is the biggest of these that have literally hundreds of thousands of different products represented.