Description:Londonban vagyunk, 1896-ban: szinte naponta áll elő a tudomány valami újabb csodálatos felfedezéssel, és H. G. Wells népszerű regénye, „Az időgép” hatására már az is elképzelhető, hogy az ember utazzon az időben. Sőt a Murray Időutazások nevű cég már éppen szervezi az első ilyen utakat; bár egyelőre még csak a 2000. évbe lehet elutazni, amikor az emberek és az addigra értelmes lénnyé fejlődött gépek vívnak élethalálharcot egymással. Andrew Harrington, a dekadens aranyifjú azonban a múltba szeretne utazni, hogy megakadályozza élete szerelmének, egy whitechapeli prostituáltnak a halálát, akit Hasfelmetsző Jack gyilkolt meg bestiális kegyetlenséggel…A regény, amely olyannyira bővelkedik fordulatokban, hogy az olvasónak legalább úgy kell kapaszkodnia, mint a zötyögő idővillamos utasainak, hol a jövőbe száguld velünk, hol egy párhuzamos univerzumba. S e fergeteges kalandok főhőse végül maga H. G. Wells, a sci-fi atyja lesz – s mellette felbukkan az Elefántember, Bram Stoker (a Drakula írója) és Henry James is…S hisszük vagy sem, hogy az időutazás lehetséges, és hogy Wells egy párhuzamos világból küld üzenetet nekünk, annyi bizonyos, hogy Félix J. Palma elvisz minket a saját időutazására: a viktoriánus Anglia izgalmas világába.We have made it easy for you to find a PDF Ebooks without any digging. And by having access to our ebooks online or by storing it on your computer, you have convenient answers with Az idő térképe (Viktoriánus-trilógia, #1). To get started finding Az idő térképe (Viktoriánus-trilógia, #1), you are right to find our website which has a comprehensive collection of manuals listed. Our library is the biggest of these that have literally hundreds of thousands of different products represented.
Description: Londonban vagyunk, 1896-ban: szinte naponta áll elő a tudomány valami újabb csodálatos felfedezéssel, és H. G. Wells népszerű regénye, „Az időgép” hatására már az is elképzelhető, hogy az ember utazzon az időben. Sőt a Murray Időutazások nevű cég már éppen szervezi az első ilyen utakat; bár egyelőre még csak a 2000. évbe lehet elutazni, amikor az emberek és az addigra értelmes lénnyé fejlődött gépek vívnak élethalálharcot egymással. Andrew Harrington, a dekadens aranyifjú azonban a múltba szeretne utazni, hogy megakadályozza élete szerelmének, egy whitechapeli prostituáltnak a halálát, akit Hasfelmetsző Jack gyilkolt meg bestiális kegyetlenséggel…A regény, amely olyannyira bővelkedik fordulatokban, hogy az olvasónak legalább úgy kell kapaszkodnia, mint a zötyögő idővillamos utasainak, hol a jövőbe száguld velünk, hol egy párhuzamos univerzumba. S e fergeteges kalandok főhőse végül maga H. G. Wells, a sci-fi atyja lesz – s mellette felbukkan az Elefántember, Bram Stoker (a Drakula írója) és Henry James is…S hisszük vagy sem, hogy az időutazás lehetséges, és hogy Wells egy párhuzamos világból küld üzenetet nekünk, annyi bizonyos, hogy Félix J. Palma elvisz minket a saját időutazására: a viktoriánus Anglia izgalmas világába.We have made it easy for you to find a PDF Ebooks without any digging. And by having access to our ebooks online or by storing it on your computer, you have convenient answers with Az idő térképe (Viktoriánus-trilógia, #1). To get started finding Az idő térképe (Viktoriánus-trilógia, #1), you are right to find our website which has a comprehensive collection of manuals listed. Our library is the biggest of these that have literally hundreds of thousands of different products represented.