Description:Az első világháború sokszor jelenik meg jelentős sorsfordulóként a hazai és nemzetközi történeti elemzésekben, ugyanakkor csak kevés olyan kísérletről tudunk, mely a háború következményeit szisztematikusan veszi számba. Ez volt a célja a 2014 októberében az Országház felsőházi termében tartott konferenciának, melynek anyagát – néhány további tanulmánnyal kiegészítve – e kötet tartalmazza. A szerzők (tanulmányaik sorrendjében Tomka Béla, Romsics Ignác, John Lukacs, Pollmann Ferenc, Gyurgyák János, Bödők Gergely, Csejtei Dezső, Erős Ferenc, Takáts József, Szücs György, Bódy Zsombor, Pogány Ágnes, Szarka László és Gyáni Gábor) az első világháború által előidézett társadalmi, politikai, gazdaságai, eszmetörténeti és művészeti változásokat egyaránt elemzik. Kiemelt hangsúlyt kapnak azok a jelenségek, melyek hosszabb távon is mélyrehatónak bizonyultak, s így számos tekintetben máig meghatározzák Európa és benne Magyarország sorsának alakulását.A konferencia védnöke Kövér László, az Országgyűlés elnöke volt. Az eseményt Martonyi János volt külügyminiszter nyitotta meg.We have made it easy for you to find a PDF Ebooks without any digging. And by having access to our ebooks online or by storing it on your computer, you have convenient answers with Az első világháború következményei Magyarországon. To get started finding Az első világháború következményei Magyarországon, you are right to find our website which has a comprehensive collection of manuals listed. Our library is the biggest of these that have literally hundreds of thousands of different products represented.
Pages
344
Format
PDF, EPUB & Kindle Edition
Publisher
Országgyűlés Hivatala
Release
2015
ISBN
9639848697
Az első világháború következményei Magyarországon
Description: Az első világháború sokszor jelenik meg jelentős sorsfordulóként a hazai és nemzetközi történeti elemzésekben, ugyanakkor csak kevés olyan kísérletről tudunk, mely a háború következményeit szisztematikusan veszi számba. Ez volt a célja a 2014 októberében az Országház felsőházi termében tartott konferenciának, melynek anyagát – néhány további tanulmánnyal kiegészítve – e kötet tartalmazza. A szerzők (tanulmányaik sorrendjében Tomka Béla, Romsics Ignác, John Lukacs, Pollmann Ferenc, Gyurgyák János, Bödők Gergely, Csejtei Dezső, Erős Ferenc, Takáts József, Szücs György, Bódy Zsombor, Pogány Ágnes, Szarka László és Gyáni Gábor) az első világháború által előidézett társadalmi, politikai, gazdaságai, eszmetörténeti és művészeti változásokat egyaránt elemzik. Kiemelt hangsúlyt kapnak azok a jelenségek, melyek hosszabb távon is mélyrehatónak bizonyultak, s így számos tekintetben máig meghatározzák Európa és benne Magyarország sorsának alakulását.A konferencia védnöke Kövér László, az Országgyűlés elnöke volt. Az eseményt Martonyi János volt külügyminiszter nyitotta meg.We have made it easy for you to find a PDF Ebooks without any digging. And by having access to our ebooks online or by storing it on your computer, you have convenient answers with Az első világháború következményei Magyarországon. To get started finding Az első világháború következményei Magyarországon, you are right to find our website which has a comprehensive collection of manuals listed. Our library is the biggest of these that have literally hundreds of thousands of different products represented.